>
>
> Színházba indultunk a férjemmel, és taxit hívtam. Mielőtt a kocsi megjött,
> kiraktam a macskát a házból, de azonnal visszaszökött, és felrohant a
> lépcsőn. A férjem a macskát kereste, amikor megjött a taxi. El akartam
> titkolni a sofőr elől, hogy a ház őrizetlenül marad, ezért azt mondtam:
> - A férjem rögtön jön, csak felment elköszönni az anyámtól.
> A férjem néhány perc múlva jött is, beült mellém a taxiba, és azt
> mondta:
> - A vén dög az emeleti szobában az ágy alá bújt. Egy fogassal kellett
> kikergetnem.
>
>
>
> Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese
> gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a
> bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a
> mesemondásra.
> - Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas
> figura. - Fecske anyó vagyok... - folytatta, és a korabeli felvételen
> látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő,
> nagydarab szakállas figura folytatta:
> - ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollegák szerint ekkor a
> hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a
> folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki
> a következő mondat után hagyta el a stúdiót:
> - ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...
>
>
>
> Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag
> stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban
> telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék
> lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak
> utána
> estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek
> reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába,
> óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért
> csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellől, és jól lemostam
> magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az
> asztalra, a fejemet a fal fele fordítottam, és azt képzeltem, hogy
> Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
> - Hú-ha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
> Nem tudtam, hogy miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam
> "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint
> ment,
> főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése, stb. Délután
> fele
> a lányom ijedt hangon kérdezte:
> - Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?
> - Kidobtam, vegyél elő másikat. - mondtam neki.
> Mire a lányom:
> - De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!
>
>
>
> A szilveszteri ünnep környékén a pécsi Kertváros valamelyik kies
> 10 emeletes panel zugában egy erősen beitalozott
> egyetemista társaság úgy gondolta, nem ártana a sítáborba
> való felkészülést egy kis gyakorlással előkészíteni. Ez a lépcsőház
> egyenetlenségeit leküzdő "síelés" (léceken, ahogy kell) egészen addig jól
> működött, amíg a kicsit nagyothalló Marinénit el nem kaszálták az egyik
> fordulóban. Sajnos az idős asszony lábát törte, de hőseink csak a mentőket
> hívták ki hozzá - bátorságuk már nem volt el is vállalni az esetet. Igen
> ám, teltek a napok, nőtt a bűntudat s nem volt mit
> tenni: irány a 400 ágyas (az egyetemi kórház), Mari nénit megkeresni,
> bevallani, jobbulást kívánni, virágot átadni... A nyomozás sikerrel járt,
> megvolt az emelet-, kórterem-, ágyszám de ahogy beléptek a helyszínre, ott
> már csak egy üres ágyat találtak, behúzva - friss/tiszta ágyneművel. A
> társaságon eluralkodott a rémület:
> - Mari nénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk! Jaj-jaj! Kis
> idő múlva, egy nővér érkezett s természetesen kíváncsi volt, hogy a
> fiatalemberek mit keresnek az üres kórteremben. Egyikük erőt vett magán és
> megkérdezte, vajon hova került el innen kedves öreg hölgyismerősük,
> akihez látogatóba érkeztek? Mire a nővér:
> - Áá, szegény Mari nénit keresik? Épp most vitték át a pszichátriára,
> mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt bizony síelők ütötték el a
> lépcsőházban...
>
>
>
> A minap egy nem egyenruhás, de postássapkát viselő férfit láttam futni a
> járdán. Három kutya volt szorosan a nyomában. Elnevettem magam, amikor
> meghallottam, mit kiáltott oda nekik a férfi:
> - De én ma szabadnapos vagyok!
>
>
>
> Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a
> diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának
> előadására. A baranyai megyeszékhelyről az út - busszal - kb. 1-1.5 óra.
> Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek
> egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már természetesen nem érnek
> oda
> időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj
> legyen,
> a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember,
> élén
> sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket. Az
> előadásnak
> pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a
> jobbágysereget verbúváló Dózsa így kiált fel:
> - Hol késtetek, Parasztok?
> Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
> - Hát b....m az anyád, lerobbant a buszunk, te köcsög!!!
>
>
>
> A legfrappánsabb ügyfélkezelés díját valószínűleg az ausztrál Ansett
> Airlines jegykezelőnője érdemelné ki az alábbi megoldásával: Egy Ansett
> járat kimaradt Sydney repülőterén, mivel a légitársaság Boeing 767-es
> utasszállító gépe meghibásodott. Az utasokat gyorsan megpróbálták más
> járatokra áttenni, a főszereplő hölgy előtt is hatalmas, türelmetlen
> utasokból álló sor kígyózott. Ekkor egy ingerült utas előretört a sorban,
> lecsapta a jegyét a pultra, és felcsattant:
> - Egy jegyet kérek a legközelebbi gépre, és ajánlom, hogy első osztályra
> adják! A hölgy türelmesen válaszolt:
> - Sajnálom, uram! Boldogan segítek Önnek, de előbb az itt sorban álló
> embereket kell elintéznem. Az utast ez persze nem hatotta meg, hangosan,
> hogy mindenki hallja a sorban, megkérdezte:
> - Hölgyen, tudja maga, hogy én ki vagyok?!
> A nő elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül a hangosbeszélő mikrofonja
> után
> nyúlt, és beleszólt:
> - Figyelem! - kezdte, és a hangja visszhangzott a terminál egész
> területén.
> - A 14-es kapunál van egy kedves utasunk, aki nem tudja, kicsoda is ő. Ha
> bárki segíteni tud személyazonossága megállapításában, kérjük fáradjon a
> 14-es kapuhoz! A sorban álló utasok hisztérikus röhögése közepette a dühös
> utas a fogait vicsorgatva odavetette:
> - Kapja be!!
> A nő ezen sem ütközött meg, hanem mosolyogva válaszolt:
> - Sajnálom uram, de ehhez is sorba kell állnia!
>
>
>
> Egy nap a kertben dolgozgattunk, amikor kilencéves kislányom siklót
> talált.
> Azt tanácsoltam neki, hogy fogja meg nyugodtan, és tegye egy
> befőttesüvegbe. Később talált egy jókora ökörbékát is, amely egy másik
> üvegbe került. Sötétedés után aztán szóltam neki, hogy most már engedje
> szabadon az állatokat. Egyik kezében a békával, másikban a kígyóval indult
> lefelé a teraszlépcsőn, de hirtelen rémülten felsikítot, elejtette a
> kígyót
> és a békát is, és berohant a házba.
> - Mi történt? - kérdeztem a torkomban dobogó szívvel.
> - Nem láttad? - felelte. - Majdnem rám szállt egy lepke!
>
>
>
> Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy prof. előadásai iránt.
> Ezért
> a prof. az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás
> lesz,
> ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak
> akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van. Erre az egyik
> diák megkérdezte:
> - Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta
> végkimerülést? Kis csend. A prof. a kérdezőre nézett egy pillanatig, majd
> ezt válaszolta:
> - Majd legfeljebb megírja bal kézzel.
>
>
> Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi
> bekötőúton. Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy
> talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie. A
> belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek. Ez a
> túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan
> leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba
> szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a
> szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a
> kapitányságra. Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a
> szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon
> ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni. Emberünk viszont rájött, hogy ez
> az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött
> róla,
> hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott. Egyenesen a garázsba
> vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez. - Ha jönnek a zsaruk,
> mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem
> a kocsinak - hadarta. - Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban -
> fejezte
> be, és egy whiskeys üveget felkapva a szobájába indult. Félóra múlva
> megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a
> rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban
> volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak. - Ez esetben, asszonyom -
> szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs kifogása ellene, ha benézünk
> a
> garázsba - és már nyújtotta is kezét a kulcsért. Az asszony zavartan
> odaadta, és ő is velük tartott. Amint beléptek, elállt a lélegzete. A
> rendőrök viszont azt látták, amire számítottak. Ott állt a gyönyörű
> rendőrautó, villogott a kék fény a tetején.
>