Új bejegyzés Frissítés

2005.09.01. 20:42

> > > Színházba indultunk a férjemmel, és taxit hívtam. Mielőtt a kocsi megjött, > kiraktam a macskát a házból, de azonnal visszaszökött, és felrohant a > lépcsőn. A férjem a macskát kereste, amikor megjött a taxi. El akartam > titkolni a sofőr elől, hogy a ház őrizetlenül marad, ezért azt mondtam: > - A férjem rögtön jön, csak felment elköszönni az anyámtól. > A férjem néhány perc múlva jött is, beült mellém a taxiba, és azt > mondta: > - A vén dög az emeleti szobában az ágy alá bújt. Egy fogassal kellett > kikergetnem. > > > > Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese > gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a > bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a > mesemondásra. > - Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas > figura. - Fecske anyó vagyok... - folytatta, és a korabeli felvételen > látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, > nagydarab szakállas figura folytatta: > - ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollegák szerint ekkor a > hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a > folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki > a következő mondat után hagyta el a stúdiót: > - ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam... > > > > Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag > stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban > telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék > lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak > utána > estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek > reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, > óvodába stb. 8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért > csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellől, és jól lemostam > magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az > asztalra, a fejemet a fal fele fordítottam, és azt képzeltem, hogy > Párizsban sétálgatok... A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt: > - Hú-ha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés... > Nem tudtam, hogy miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam > "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint > ment, > főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése, stb. Délután > fele > a lányom ijedt hangon kérdezte: > - Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából? > - Kidobtam, vegyél elő másikat. - mondtam neki. > Mire a lányom: > - De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem! > > > > A szilveszteri ünnep környékén a pécsi Kertváros valamelyik kies > 10 emeletes panel zugában egy erősen beitalozott > egyetemista társaság úgy gondolta, nem ártana a sítáborba > való felkészülést egy kis gyakorlással előkészíteni. Ez a lépcsőház > egyenetlenségeit leküzdő "síelés" (léceken, ahogy kell) egészen addig jól > működött, amíg a kicsit nagyothalló Marinénit el nem kaszálták az egyik > fordulóban. Sajnos az idős asszony lábát törte, de hőseink csak a mentőket > hívták ki hozzá - bátorságuk már nem volt el is vállalni az esetet. Igen > ám, teltek a napok, nőtt a bűntudat s nem volt mit > tenni: irány a 400 ágyas (az egyetemi kórház), Mari nénit megkeresni, > bevallani, jobbulást kívánni, virágot átadni... A nyomozás sikerrel járt, > megvolt az emelet-, kórterem-, ágyszám de ahogy beléptek a helyszínre, ott > már csak egy üres ágyat találtak, behúzva - friss/tiszta ágyneművel. A > társaságon eluralkodott a rémület: > - Mari nénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk! Jaj-jaj! Kis > idő múlva, egy nővér érkezett s természetesen kíváncsi volt, hogy a > fiatalemberek mit keresnek az üres kórteremben. Egyikük erőt vett magán és > megkérdezte, vajon hova került el innen kedves öreg hölgyismerősük, > akihez látogatóba érkeztek? Mire a nővér: > - Áá, szegény Mari nénit keresik? Épp most vitték át a pszichátriára, > mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt bizony síelők ütötték el a > lépcsőházban... > > > > A minap egy nem egyenruhás, de postássapkát viselő férfit láttam futni a > járdán. Három kutya volt szorosan a nyomában. Elnevettem magam, amikor > meghallottam, mit kiáltott oda nekik a férfi: > - De én ma szabadnapos vagyok! > > > > Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a > diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának > előadására. A baranyai megyeszékhelyről az út - busszal - kb. 1-1.5 óra. > Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek > egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már természetesen nem érnek > oda > időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj > legyen, > a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, > élén > sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket. Az > előadásnak > pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a > jobbágysereget verbúváló Dózsa így kiált fel: > - Hol késtetek, Parasztok? > Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza: > - Hát b....m az anyád, lerobbant a buszunk, te köcsög!!! > > > > A legfrappánsabb ügyfélkezelés díját valószínűleg az ausztrál Ansett > Airlines jegykezelőnője érdemelné ki az alábbi megoldásával: Egy Ansett > járat kimaradt Sydney repülőterén, mivel a légitársaság Boeing 767-es > utasszállító gépe meghibásodott. Az utasokat gyorsan megpróbálták más > járatokra áttenni, a főszereplő hölgy előtt is hatalmas, türelmetlen > utasokból álló sor kígyózott. Ekkor egy ingerült utas előretört a sorban, > lecsapta a jegyét a pultra, és felcsattant: > - Egy jegyet kérek a legközelebbi gépre, és ajánlom, hogy első osztályra > adják! A hölgy türelmesen válaszolt: > - Sajnálom, uram! Boldogan segítek Önnek, de előbb az itt sorban álló > embereket kell elintéznem. Az utast ez persze nem hatotta meg, hangosan, > hogy mindenki hallja a sorban, megkérdezte: > - Hölgyen, tudja maga, hogy én ki vagyok?! > A nő elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül a hangosbeszélő mikrofonja > után > nyúlt, és beleszólt: > - Figyelem! - kezdte, és a hangja visszhangzott a terminál egész > területén. > - A 14-es kapunál van egy kedves utasunk, aki nem tudja, kicsoda is ő. Ha > bárki segíteni tud személyazonossága megállapításában, kérjük fáradjon a > 14-es kapuhoz! A sorban álló utasok hisztérikus röhögése közepette a dühös > utas a fogait vicsorgatva odavetette: > - Kapja be!! > A nő ezen sem ütközött meg, hanem mosolyogva válaszolt: > - Sajnálom uram, de ehhez is sorba kell állnia! > > > > Egy nap a kertben dolgozgattunk, amikor kilencéves kislányom siklót > talált. > Azt tanácsoltam neki, hogy fogja meg nyugodtan, és tegye egy > befőttesüvegbe. Később talált egy jókora ökörbékát is, amely egy másik > üvegbe került. Sötétedés után aztán szóltam neki, hogy most már engedje > szabadon az állatokat. Egyik kezében a békával, másikban a kígyóval indult > lefelé a teraszlépcsőn, de hirtelen rémülten felsikítot, elejtette a > kígyót > és a békát is, és berohant a házba. > - Mi történt? - kérdeztem a torkomban dobogó szívvel. > - Nem láttad? - felelte. - Majdnem rám szállt egy lepke! > > > > Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy prof. előadásai iránt. > Ezért > a prof. az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás > lesz, > ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak > akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van. Erre az egyik > diák megkérdezte: > - Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta > végkimerülést? Kis csend. A prof. a kérdezőre nézett egy pillanatig, majd > ezt válaszolta: > - Majd legfeljebb megírja bal kézzel. > > > Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi > bekötőúton. Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy > talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie. A > belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek. Ez a > túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan > leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba > szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a > szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a > kapitányságra. Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a > szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon > ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni. Emberünk viszont rájött, hogy ez > az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött > róla, > hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott. Egyenesen a garázsba > vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez. - Ha jönnek a zsaruk, > mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem > a kocsinak - hadarta. - Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban - > fejezte > be, és egy whiskeys üveget felkapva a szobájába indult. Félóra múlva > megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a > rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban > volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak. - Ez esetben, asszonyom - > szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs kifogása ellene, ha benézünk > a > garázsba - és már nyújtotta is kezét a kulcsért. Az asszony zavartan > odaadta, és ő is velük tartott. Amint beléptek, elállt a lélegzete. A > rendőrök viszont azt látták, amire számítottak. Ott állt a gyönyörű > rendőrautó, villogott a kék fény a tetején. >

[1-1]